|
Köszöntjük a
Törökszentmiklósi Városvédő és -Szépítő Egyesület nevében.
Szeretett városunkban 2004.
július 1-én alakítottuk meg egyesületünket, amelynek sokrétű
tevékenysége kiterjed épített és természeti környezetünk,
valamint kulturális és történelmi értékeink megóvására,
átörökítésére és természetesen újak létrehozására.
Hagyományainkat azonban nem
"csak" megőrizni, hanem átélni is akarjuk, s hisszük, hogy a
közösségben való gondolkodás és cselekvés jövőnk záloga.
Célunk az egészséges lokálpatrióta szemlélet elterjesztése,
s ennek segítségével egy szebb, rendezettebb, zöldebb és
virágosabb Törökszentmiklós kialakítása.
Elődünk Vadai Ferenc református lelkész úr írta a jövendő
nemzedékeknek e sorokat 1882-ben:
" Szeretett utódok!
... Ne kicsinyeljétek
igyekezetét s közügyek iránti áldozatkészségét e
nemzedéknek, mely az ébredő s haladni kívánó kornak éppen
hajnalát érte: Amit mi tettünk, az csak az alap, a ti
hivatásotok a közművelődés, szellemi s anyagi előrehaladás
nagy épületét ezen alapon feljebb emelni s egykor tető alá
vonni! ... "
Embert próbáló, egy egész
életen át tartó, de szép, nemes, az emberi életnek mély
értelmet adó feladat testálódott, hagyományozódott így
reánk. Városunk építése, szépítése. S mi megértve ősünk,
őseink üzenetét és érezvén magunkban az erőt, felvállaljuk
ezen örökséget, s ezen eszme megvalósításán kívánunk
munkálkodni.
|